doc/documentation/content/hu/books/handbook/boot/_index.adoc

---
title: 12. Fejezet - A FreeBSD rendszerindítási folyamata
part: III. Rész Rendszeradminisztráció
prev: books/handbook/config
next: books/handbook/users
---

[[boot]]
= A FreeBSD rendszerindítási folyamata
:doctype: book
:toc: macro
:toclevels: 1
:icons: font
:sectnums:
:sectnumlevels: 6
:source-highlighter: rouge
:experimental:
:skip-front-matter:
:toc-title: Tartalom
:table-caption: Táblázat
:figure-caption: Ábra
:example-caption: Példa
:xrefstyle: basic
:relfileprefix: ../
:outfilesuffix:
:sectnumoffset: 12

ifeval::["{backend}" == "html5"]
:imagesdir: ../../../images/books/handbook/boot/
endif::[]

ifeval::["{backend}" == "pdf"]
:imagesdir: ../../../../static/images/books/handbook/boot/
endif::[]

ifeval::["{backend}" == "epub3"]
:imagesdir: ../../../../static/images/books/handbook/boot/
endif::[]

include::shared/authors.adoc[]
include::shared/releases.adoc[]
include::shared/hu/mailing-lists.adoc[]
include::shared/hu/teams.adoc[]
include::shared/hu/urls.adoc[]

toc::[]

[[boot-synopsis]]
== Áttekintés

A számítógép indulását és a rajta található operációs rendszer betöltõdését "rendszerindítási folyamatnak" nevezzük, vagy egyszerûen csak "bootolásnak". A FreeBSD rendszerindítási folyamata nagymértékû rugalmasságot kínál a rendszer indulását követõ események vezérlését illetõen, legyen az a számítógépre telepített különféle operációs rendszerek egyikének kiválasztása, vagy pedig ugyanazon operációs rendszer valamelyik változatának vagy rendszermagjának kiválasztása.

Ez a fejezet részleteiben bemutatja a rendszerindításhoz kapcsolódó konfigurációs opciókat, illetve a FreeBSD bootolásának testreszabhatóságát. Ebbe minden beleértendõ, ami a FreeBSD rendszermag beindulása és az eszközök keresése során történik, majd az man:init[8] elindításával zárul. Ha nem vagyunk teljesen biztosak benne, ez pontosan mikor is következik be, figyeljük, amikor a szöveg színe fehérrõl szürkére vált.

A fejezet elolvasása során megismerjük:

* milyen elemekbõl áll a FreeBSD rendszertöltõ alrendszere, és ezek miként kapcsolódnak egymáshoz;
* melyek azok a FreeBSD rendszerindításában résztvevõ elemeknek átadható opciók, amelyekkel vezérelhetõ ez a folyamat;
* a man:device.hints[5] alapjait.

[NOTE]
.Csak x86
====
Ez a fejezet kizárólag csak az Intel(R) x86 típusú architektúráján futó FreeBSD rendszerindítási folyamatát mutatja be.
====

[[boot-introduction]]
== A rendszerindítás problémája

Az operációs rendszer elindítása a számítógép bekapcsolása után egy felettébb érdekes problémát vet fel. Definíció szerint a számítógép ugyanis egy lépést sem tud megtenni az operációs rendszer elindulása nélkül. Például nem tud programokat futtatni a lemezrõl. Eszerint ha a számítógépünk nem képes programokat futtatni a lemezrõl az operációs rendszer segítsége nélkül, viszont az operációs rendszer programjai a lemezen vannak, mégis hogyan képes elindulni maga az operációs rendszer?

Maga a probléma a Münchhausen báró kalandjai c. könyvben leírtakhoz hasonló. A történet szerint ugyanis a fõszereplõ egy mocsárban ragadt derék lovával, azonban sikerült kihúznia magát belõle a saját hajánál fogva. Ez a motívum vált a számítógépek hõskorában a _rendszerbetöltés_ alapjává, vagyis ahogyan betöltötték az operációs rendszereket. _(Ford.: ezt az angolban bootstrappingnek hívják, mivel a történet angol változata szerint a csizmáján (boot) emelkedett ki. Ebbõl alakult ki késõbb az elterjedt bootolás szó is.)_

Az x86-os konfigurációkon a BIOS (Basic Input/Output System, avagy "alapvetõ be- és kimeneti rendszer") felelõs az operációs rendszer betöltéséért. Ehhez a BIOS elõször megkeresi a merevlemez egy speciális helyén található Master Boot Record-ot (MBR). A BIOS elegendõ tudással rendelkezik az MBR beolvasásához és lefuttatásához, és feltételezi, hogy az MBR majd elvégzi az operációs rendszer betöltéséhez szükséges további feladatokat, helyenként a BIOS közremûködésével.

Az MBR-ben található programkódot hívják általában __boot manager__nek, kiváltképp abban az esetben, amikor az a felhasználóval is kommunikál. Ilyenkor a boot manager többnyire további kódot tartalmaz a lemez elsõ __sáv__ján vagy az egyik állományrendszerben. (A boot managereket néha __boot loader__nek is nevezzük, de a FreeBSD-s terminológia ezt a kifejezést a rendszerindítás egy késõbbi fokozatára használja.) Népszerûbb boot managerek: boot0 (avagy Boot Easy, a FreeBSD alapvetõ boot managere), GRUB, GAG és a LILO. (Ezek közül egyedül csak a boot0 fér el az MBR-ben.)

Amennyiben merevlemezeinken csupán egyetlen operációs rendszer foglal helyet, akkor egy szabványos MBR tökéletesen megfelelõ. Ez az MBR megkeresi az elsõ indítható (más néven aktív) slice-ot a lemezen, majd lefuttatja a benne található indítókódot az operációs rendszer többi részének felélesztéséhez. Az man:fdisk[8] által alapértelmezés szerint telepített MBR pontosan ilyen. Ennek alapja a [.filename]#/boot/mbr# állomány.

Ha viszont több operációs rendszert is telepítettünk a lemezeinkre, akkor egy ettõl eltérõ boot managert érdemes használnunk, olyat, amely képes felsorolni a rendelkezésre álló operációs rendszereket, lehetõvé téve, hogy választani lehessen az indításuk között. Ezek közül kettõrõl esik szó a következõ alfejezetekben.

A FreeBSD rendszertöltõ alrendszerének fennmaradó része három fokozatra bontható. Az elsõ fokozatot az MBR indítja el, amely pontosan eleget tud ahhoz, hogy a számítógépet egy elõre megadott állapotba hozza és lefuttassa rajta a második fokozatot. A második fokozat ennél már egy kicsivel többre képes, majd ezt követi a harmadik fokozat. Ez a fokozat zárja le végül az operációs rendszer betöltésének feladatát. A munka tehát ezen három fokozat között oszlik meg, mivel a PC-szabványok komoly korlátozásokat tesznek az elsõ, illetve második fokozatban futtatható programok méretére. Ha így fûzzük össze a feladatokat, akkor a FreeBSD számára egy sokkal rugalmasabb betöltõt kapunk.

Ezután beindul a rendszermag (más néven kernel), és nekilát a számítógépben rendelkezésre álló hardvereszközök keresésének, majd elõkészíti õket a használatra. Ahogy a rendszermag beindításának folyamata véget ért, az átadja a vezérlést az man:init[8] nevû felhasználói programnak, amely megbizonyosodik a lemezek használhatóságáról. Az man:init[8] ezt követõen megkezdi az erõforrások felhasználói szintû konfigurálását: csatlakoztatja az állományrendszereket, beállítja a hálózati kártyá(ka)t, és elindítja mindazon programokat, amelyeknek egy FreeBSD rendszer indulásakor futnia kell.

[[boot-blocks]]
== A boot manager és az indulás fokozatai

[[boot-boot0]]
=== A boot manager

Az MBR-ben található programkódot, avagy boot managert, sokszor csak a rendszerindítás __nulladik fokozat__aként emlegetik. Ez az alfejezet a korábban említett két boot managert tárgyalja: a boot0-t és a LILO-t.

*A boot0 boot manager:* A FreeBSD telepítõje vagy a man:boot0cfg[8] által kialakított MBR alapértelmezett állapotban a [.filename]#/boot/boot0# állományon alapszik. (A boot0 program nagyon egyszerû, hiszen az -ben elhelyezhetõ kód csak 446 byte hosszúságú lehet, mert a végében még el kell férnie a slice-táblának és az `0x55AA` azonosítónak.) Ha telepítettük a boot0-t és a lemezeinken több operációs rendszer is megtalálható, akkor a rendszerindítás során egy hasonló képet kell látnunk:

[[boot-boot0-example]]
.A [.filename]#boot0# munkában
[example]
====

[source,bash]
....
F1 DOS
F2 FreeBSD
F3 Linux
F4 ??
F5 Drive 1

Default: F2
....

====

Más operációs rendszerek, különösen a Windows(R), telepítésük során felülírják a már meglevõ MBR-t a sajátjukkal. Ha ez történne, vagy egyszerûen csak szeretnénk a meglevõ MBR-t lecserélni a FreeBSD MBR-jével, adjuk ki a következõ parancsot:

[source,bash]
....
# fdisk -B -b /boot/boot0 eszköznév
....

ahol az _eszköznév_ annak az eszköznek a neve, ahonnan a rendszert indítani szeretnénk, tehát például [.filename]#ad0# az elsõ IDE-lemez esetén, vagy [.filename]#ad2# a második IDE-vezérlõn található elsõ IDE-lemez esetén, illetve [.filename]#da0# az elsõ SCSI-lemez esetén, és így tovább. Ha testre akarjuk szabni az MBR-t, használjuk a man:boot0cfg[8]-t.

*A LILO boot manager:* Ezen boot manager telepítéséhez és beállításához elsõként indítsuk el a Linuxot és vegyük hozzá az alábbi sort a rendszerünkben található [.filename]#/etc/lilo.conf# konfigurációs állományhoz:

[.programlisting]
....
other=/dev/hdXY
table=/dev/hdX
loader=/boot/chain.b
label=FreeBSD
....

A fenti sablont kiegészítve, a linuxos konvenciók szerint adjuk meg a FreeBSD elsõdleges partícióját és meghajtóját úgy, hogy az _X_-et átírjuk a linuxos meghajtó betûjelére és az _Y_-t átírjuk a Linux(R) elsõdleges partíciójának számára. Ha SCSI-meghajtót használunk, a _/dev/hd_ részt is át kell írnunk az elõbbiek mellett _/dev/sd_-re. A `loader=/boot/chain.b` sor elhagyható abban az esetben, ha mind a két operációs rendszer ugyanazon a meghajtón található. Ha befejeztük a módosítást, futtassuk le a `/sbin/lilo -v` parancsot a változtatásaink életbe léptetéséhez. Ezt ellenõrizhetjük is a képernyõn megjelenõ üzenetek alapján.

[[boot-boot1]]
=== Az elsõ fokozat ([.filename]#/boot/boot1#) és a második fokozat ([.filename]#/boot/boot2#)

Az elsõ és a második fokozat fogalmilag ugyanannak a programnak a része, a lemezen ugyanott helyezkedik el. A tárbeli megszorítások miatt ugyan el kellett választani õket egymástól, de a telepítésük mindig egy helyre történik. A telepítõ vagy a bsdlabel (lásd lentebb) használata során a [.filename]#/boot/boot# nevû kombinált állományból másolódnak ki.

Az állományrendszereken kívül találhatóak, az aktív slice elsõ sávjában, annak elsõ szektorától kezdõdõen. Ez az a hely, ahol a <<boot-boot0,boot0>>, illetve a többi boot manager is keresi a rendszerindítás folytatására alkalmas programot. A felhasznált szektorok száma könnyedén kideríthetõ a [.filename]#/boot/boot# méretébõl.

Legfeljebb 512 byte-os méreténél fogva a [.filename]#boot1# állomány nagyon egyszerû felépítésû, és éppen csak annyit tud a slice-ra vonatkozó információkat tároló FreeBSD _bsdlabel_-rõl, hogy megtalálja a [.filename]#boot2#-t és elindítsa.

A [.filename]#boot2# már egy kicsivel ügyesebb, és eléggé ismeri a FreeBSD állományrendszerét ahhoz, hogy megtaláljon rajta állományokat, valamint képes egy egyszerû felületet nyújtani a rendszermag vagy a betöltõ megválasztásához.

Mivel a <<boot-loader,betöltõ>> pedig már ennél is okosabb, és egy könnyen használható rendszerindítási konfigurációt tud a felhasználó számára nyújtani, ezért a [.filename]#boot2# általában ezt indítja el, de elõtte közvetlenül a rendszermag futtatását végzi el.

[[boot-boot2-example]]
.A [.filename]#boot2# mûködés közben
[example]
====

[source,bash]
....
>> FreeBSD/i386 BOOT
Default: 0:ad(0,a)/boot/loader
boot:
....

====

Ha le kellene váltani a korábban telepített [.filename]#boot1# és [.filename]#boot2# fokozatokat, használjuk a man:bsdlabel[8]-t:

[source,bash]
....
# bsdlabel -B lemezslice
....

ahol a _lemezslice_ annak a lemeznek és slice-nak a kombinációja, ahonnan indítjuk a rendszerünket, például az elsõ IDE-lemez elsõ slice-a esetén ez az [.filename]#ad0s1#.

[WARNING]
.A veszélyesen dedikált mód (Dangerously Dedicated Mode)
====
Amikor a man:bsdlabel[8] meghívásakor csak a lemez nevét használjuk, például [.filename]#ad0#-t, a parancs egy veszélyesen dedikált lemezt hoz létre, slice-ok nélkül! Szinte biztos, hogy nem ez az, amire szükségünk lenne, ezért mindig ellenõrizzük kiadása elõtt a man:bsdlabel[8] parancsot!
====

[[boot-loader]]
=== A harmadik fokozat ([.filename]#/boot/loader#)

A betöltõ a három fokozatú rendszertöltés utolsó állomása. Az állományrendszerben [.filename]#/boot/loader# néven találhatjuk meg.

A rendszertöltõt az egyszerû konfigurálhatóságot támogató, felhasználóbarát eszköznek tervezték, és könnyen megtanulható, beépített parancsokat használ, melyek mögött egy összetettebb parancsokat ismerõ, erõsebb értelmezõ áll.

[[boot-loader-flow]]
==== A rendszertöltõ mûködése

Az inicializálás során a rendszertöltõ megpróbálja megkeresni a konzolt, és a lemezek közül igyekszik megtalálni azt, amelyikrõl elindult a rendszer. A keresések eredményének megfelelõen beállítja a változókat, majd elindul egy értelmezõ, ahol vagy szkriptbõl olvasva, vagy pedig interaktívan feldolgozásra kerülnek a parancsok.

A rendszertöltõ ezt követõen beolvassa a [.filename]#/boot/loader.rc# állományt, az pedig alapértelmezés szerint feldolgozza a [.filename]#/boot/defaults/loader.conf# állományt, ahol a változók értelmes kezdõértéket kapnak, valamint feldolgozza még a [.filename]#/boot/loader.conf# állományt is, ahol a változók értékeit változtathatjuk meg. Miután ez lezajlott, a [.filename]#loader.rc# a változók értékeinek megfelelõen cselekszik, betöltve az ily módon kiválasztott rendszermagot és a hozzá választott modulokat.

Végezetül, a rendszertöltõ beiktat egy, alapértelmezés szerint 10 másodperces várakozási szünetet, majd elindítja a rendszermagot, ha azt meg nem szakítjuk egy billentyû lenyomásával. Ha megszakítjuk ezt a várakozást, a rendszertöltõ egy parancssort ad, amelyen keresztül egyszerû parancsokat adhatunk ki neki: állíthatjuk a változók értékeit, modulokat távolíthatunk el a memóriából, modulokat töltethetünk be, elindíthatjuk a rendszert vagy újraindíthatjuk a számítógépet.

[[boot-loader-commands]]
==== A rendszertöltõ beépített parancsai

Következzenek a leggyakrabban használt parancsok a rendszertöltõben. Az összes itt elérhetõ parancsot a man:loader[8] man oldalon találjuk meg.

autoboot _másodperc_::
Megkezdi a rendszermag betöltését, ha nem szakítjuk meg a várakozást másodpercekben megadott idõtartam alatt. Ekkor egy visszaszámlálást láthatunk, ami az alapértelmezés szerint 10 másodperctõl indul.

boot [-opciók] [rendszermag]::
Amennyiben léteznek, a megadott opciókkal azonnal megkezdi a megadott rendszermag betöltését. A _rendszermag_ paraméter csak abban az esetben adható meg, ha elõtte kiadtunk egy _unload_ parancsot, máskülönben a korábban betöltött rendszermaggal indul a rendszer.

boot-conf::
Végigmegy a modulok ugyanazon automatikus konfigurációján, ahogy az a normális rendszerindítás során is történik. Ezen parancs használatának csak akkor van értelme, ha elõtte az `unload` parancsot használjuk, megváltoztatunk egy-két változót, általában a `kernel`-t.

help [témakör]::
A [.filename]#/boot/loader.help# állományban fellelhetõ súgóüzeneteket mutatja meg. Ha témakörnek ``index``et adunk meg, akkor az elérhetõ témakörök listáját kapjuk meg.

include _állománynév_ ...::
Feldolgozza a megnevezett állományt: beolvassa, majd sorról sorra értelmezi. Hiba esetén azonnal megállítja a feldolgozást.

load [-t típus] _állománynév_::
A név alapján betölti a rendszermagot, modult vagy az adott típusú állományt. Az állománynév után megadott további paraméterek az állománynak adódnak át.

ls [-l] [elérési útvonal]::
Kilistázza a megadott elérési útvonalon található állományokat, vagy ennek hiányában a gyökér tartalmát. Ha hozzátesszük a `-l` kapcsolót, az állományok mérete is látható válik.

lsdev [-v]::
Kilistázza az összes olyan eszközt, ahonnan modulokat tölthetünk be. Amennyiben a `-v` kapcsolót is megadjuk, további részleteket tudhatunk meg róluk.

lsmod [-v]::
Kilistázza a betöltött modulokat. Ha többet szeretnénk megtudni róluk, adjuk meg a `-v` kapcsolót.

more _állománynév_::
Megmutatja a megadott állomány tartalmát, minden `LINES` számú sor után szünetet tartva.

reboot::
Azonnal újraindítja a számítógépet.

set _változó_::
Beállítja a rendszertöltõ környezeti változójának értékét.

unload::
Eltávolítja a memóriából az összes betöltött modult.

[[boot-loader-examples]]
==== Rendszertöltõ példák

Íme néhány konkrét példa a rendszertöltõ használatára:

* Így indíthatjuk egyfelhasználós módban az általunk használt rendszermagot:
+
[source,bash]
....
 boot -s
....
+
* Távolítsuk el a betöltött rendszermagot és a moduljait, és töltsük be helyettük a korábbi (vagy egy másik) rendszermagot:
+
[source,bash]
....
unload
load kernel.old
....
+ 
Itt használhatjuk a [.filename]#kernel.GENERIC# nevet is, amely a telepítõlemezen található általános rendszermagra utal, vagy a [.filename]#kernel.old# nevet, amely a korábban használt rendszermagot rejti (például amikor rendszermagot frissítettünk vagy készítettünk magunknak).
+
[NOTE]
====
A következõképpen lehet betölteni a szokásos moduljainkat egy másik rendszermaggal:

[source,bash]
....
unload
set kernel="kernel.old"
boot-conf
....

====
+
* Egy rendszermag-konfigurációs szkript (automatizált szkript, amely ugyanazokat a beállításokat végzi el, amelyeket mi magunk tennénk akkor, amikor a rendszermagot indítjuk) betöltése:
+
[source,bash]
....
 load -t userconfig_script /boot/kernel.conf
....

[[boot-splash]]
==== Rendszerbetöltõ képernyõk

A rendszertöltés során megjelenõ rendszerüzenetek megjelenítése helyett egy sokkal megnyerõbb, látványosabb rendszerindítást tudunk elérni betöltõ képernyõk használatával. Egy ilyen képet egészen a konzolos bejelentkezésig, vagy az X felett futó valamelyik bejelentkezõ képernyõ megjelenéséig láthatunk.

FreeBSD alatt alapvetõen két típusú környezet létezik. Ezek közül az egyik a hagyományos virtuális konzolos parancssoros felület. Ekkor a rendszertöltés befejezõdésekor egy szöveges parancssori bejelentkezõ promptot kapunk. A másik környezet az X11 által felkínált grafikus felület. Miután telepítettük az crossref:x11[x-install,X11] szervert és valamelyik crossref:x11[x11-wm,munkakörnyezetet], tehát például a GNOME, a KDE vagy az XFce környezetek valamelyikét, a `startx` paranccsal indíthatjuk el a grafikus felületet.

Némely felhasználók a megszokott szöveges bejelentkezés helyett is inkább valamelyik X11 alapú grafikus bejelentkezést szeretnék használni. A különbözõ bejelentkezõ képernyõk, mint amilyen az Xorg esetén az XDM, a GNOME esetén a gdm, vagy a KDE esetén a kdm (illetve a Portgyûjteménybõl származó egyéb megoldások) alapvetõen a konzolos bejelentkezés helyett nyújtanak egy grafikus bejelentkezõ felületet. Ilyenkor a sikeres bejelentkezést követõen a felhasználó közvetlenül egy grafikus környezetbe kerül.

A parancssoros felület esetén a rendszertöltõ képernyõ elrejti az összes rendszerüzenetet és a rendszer indításakor futtatott programok üzeneteit. Az X11 használata esetén azonban a felhasználók ezzel együtt már a többi, alapértelmezés szerint grafikus felülettel rendelkezõ rendszerhez (Microsoft(R) Windows(R) vagy más nem-UNIX operációs rendszer) hasonló élményt nyernek.

[[boot-splash-function]]
===== A rendszerbetöltõ képek támogatása

A FreeBSD csak BMP ([.filename]#.bmp#) vagy ZSoft PCX formátumú, 256 színû rendszerbetöltõ képek megjelenítését támogatja. Emellett szabványos VGA kártyákon csak akkor fog mûködni, ha a kép 320x200 vagy annál kisebb felbontású.

Nagyobb méretû képek esetén, egészen az 1024x768-as felbontásig, a FreeBSD VESA támogatására lesz szükségünk. Ezt vagy a rendszer indításakor a VESA modul betöltésével engedélyezhetjük, vagy ha a rendszermag konfigurációs állományában megadjuk a `VESA` sort és készítünk egy saját rendszermagot (lásd crossref:kernelconfig[kernelconfig,A FreeBSD rendszermag testreszabása]). A VESA támogatáson keresztül a felhasználók a teljes képernyõt betöltõ rendszerbetöltõ képeket is meg tudnak így jeleníteni.

A rendszerbetöltõ képernyõ a rendszer indítása közben bármikor tetszõlegesen kikapcsolható egy tetszõleges billentyû lenyomásával.

A megadott betöltõképernyõ alapértelmezés szerint a képernyõvédõ szerepét is betölti az X11 felületén kívül. Ha tehát egy ideig nem használjuk a számítógépünket, akkor a képernyõ átvált a betöltõképre és folyamatosan változtatni kezdi az intenzitását, a nagyon világosból a nagyon sötétbe, majd újrakezdi. Az alapértelmezett képernyõvédõ az [.filename]#/etc/rc.conf# állományban a `saver=` sor megadásával állítható át. Ehhez a beállításhoz több különbözõ beépített képernyõvédõ tartozik, ezek teljes listáját a man:splash[4] man oldalon olvashatjuk. Ezek közül az alapértelmezett a "warp". Az [.filename]#/etc/rc.conf# állományban megadható `saver=` csak a virtuális konzolokra vonatkozik, az X11 bejelentkezõ képernyõire semmilyen hatással sincs.

A rendszerbetöltõ néhány üzenete, valamint a rendszerindítási opciókat tartalmazó menü és a hozzá tartozó visszaszámlálás még a rendszerbetöltõ képernyõ használata során is meg fog jelenni.

A http://artwork.freebsdgr.org/node/3/[http://artwork.freebsdgr.org] címen találhatunk néhány ilyen betöltõképernyõt. A package:sysutils/bsd-splash-changer[] port telepítésével pedig a rendszer egyes indításakor egy elõre megadott gyûjteménybõl tudunk véletlenszerûen választani egyet.

[[boot-splash-enable]]
===== A rendszerbetöltõ képek használata

A betöltõképet tartalmazó ([.filename]#.bmp# vagy [.filename]#.pcx# kiterjesztésû) állományt a rendszerindító partícióra, például a [.filename]#/boot# könyvtárba kell tennünk.

A normál (256 szín, legfeljebb 320x200-as felbontású) képek esetén a következõ sorokat adjuk hozzá a [.filename]#/boot/loader.conf# állományhoz:

[.programlisting]
....
splash_bmp_load="YES"
bitmap_load="YES"
bitmap_name="/boot/betöltõkép.bmp"
....

Nagyobb felbontás esetén (legfeljebb 1024x768-as méretig) pedig a [.filename]#/boot/loader.conf# állománynak a következõket kell tartalmaznia:

[.programlisting]
....
vesa_load="YES"
splash_bmp_load="YES"
bitmap_load="YES"
bitmap_name="/boot/betöltõkép.bmp"
....

Az iménti példában feltételeztük, hogy a [.filename]#/boot/betöltõkép.bmp# állományt használjuk betöltõképként. Amikor azonban PCX állományokat akarunk használni, a következõ sorokat kell megadnunk, a felbontástól függõen a `vesa_load="YES"` sorral kiegészítve:

[.programlisting]
....
splash_pcx_load="YES"
bitmap_load="YES"
bitmap_name="/boot/betöltõkép.pcx"
....

Természetesen a kép neve sem csak "betöltõkép" lehet. Tetszõlegesen elnevezhetjük, egyedül csak arra kell ügyelünk, hogy BMP vagy PCX formátumú legyen: [.filename]#splash_640x400.bmp# vagy például [.filename]#blue_wave.pcx#.

További érdekes beállítások a [.filename]#loader.conf# állományból:

`beastie_disable="YES"`::
Ennek megadásakor nem jelenik meg a rendszerindítási lehetõségeket felkínáló menü, de a visszaszámlálás megmarad. Hiába tiltjuk le a menüt, ilyenkor továbbra is választanunk kell a lehetõségek közül.

`loader_logo="beastie"`::
Ezzel a beállítással a menüben látható "FreeBSD" feliratot cserélhetjük le a korábbi kiadásokban szereplõ színes démonos emblémára.

[[boot-kernel]]
== Kapcsolat a rendszermaggal a rendszerindítás folyamán

Ahogy sikerült betölteni (a szokásos módon) a <<boot-loader,rendszertöltõ>>vel vagy (a rendszertöltõ átugrásával) a <<boot-boot1,boot2>> segítségével, a rendszermag megvizsgálja az esetlegesen átvett rendszerindítási paramétereket, és azoknak megfelelõen viselkedik.

[[boot-kernel-bootflags]]
=== A rendszermag paraméterei

A rendszermag leginkább használt paraméterei:

`-a`::
a rendszermag inicializálása során rákérdez a gyökér állományrendszerként csatlakoztatandó eszközre.

`-C`::
a rendszer indítása CD-rõl.

`-c`::
a UserConfig, a rendszerindítás során használt rendszermag-beállító, futtatása.

`-s`::
a rendszer indítása egyfelhasználós módban.

`-v`::
részletesebb információk megjelenítése a rendszermag indítása során.

[NOTE]
====
Ezeken kívül még számos paraméter létezik, a teljes listát a man:boot[8] man oldalon találhatjuk meg.
====

[[device-hints]]
== Eszköz útmutatók (device.hints)

[NOTE]
====
Ez a lehetõség csak a FreeBSD 5.0 vagy annál késõbbi verzióiban jelenik meg.
====

A rendszerindítás kezdeti szakaszában a man:loader[8] beolvassa a man:device.hints[5] állományt. Ebben az állományban tárolódnak a gyakran csak "eszköz útmutatóknak" nevezett változók, amelyek a rendszermag számára nyújtanak hasznos információkat az indulás során. Ezeket az "útmutatókat" az eszközmeghajtók hasznosítják az általuk ismert eszközök beállítása során.

Az eszközökre vonatkozó ilyen jellegû útmutatások a <<boot-loader,harmadik fázisban>> megjelenõ parancssorban is megadhatóak. A változókat a `set` (beállít) parancs segítségével tudjuk felvenni, míg az `unset` (eltávolít) paranccsal tudunk törölni, valamint a `show` (megmutat) paranccsal megjeleníteni az értéküket. Sõt, ezen a ponton a [.filename]#/boot/device.hints# állománnyal már beállított változókat is felülbírálhatjuk. A rendszerindító parancssorában elvégzett módosítások viszont nem fognak megmaradni, és a következõ rendszerindítás alkalmával elvesznek.

Ahogy a rendszerünk használatra kész állapotba került, a man:kenv[1] parancs használható a változók értékeinek listázásához.

A [.filename]#/boot/device.hints# állományban soronként egy-egy változót tudunk megadni, illetve a kettõskereszttel ("#") bevezetve megjegyzéseket illeszthetünk bele. A sorok szerkezete az alábbi:

[source,bash]
....
 útmutató.meghajtó.egység.kulcsszó="érték"
....

A harmadik fázisban pedig így adhatjuk meg:

[source,bash]
....
 set útmutató.meghajtó.egység.kulcsszó=érték
....

Itt a `meghajtó` az eszközmeghajtó neve, az `egység` az eszközmeghajtó által kezelt egyik egység sorszáma, a `kulcsszó` pedig az útmutatáshoz tartozó kulcsszó. Ez a következõk egyike lehet:

* `at`: az útmutatás az eszköz által használt buszra vonatkozik.
* `port`: az útmutatás az eszköz által használt I/O-címre vonatkozik.
* `irq`: az útmutatás az eszköz által használt megszakítás sorszámára vonatkozik.
* `drq`: az útmutatás az eszköz által használt DMA-csatorna sorszámára vonatkozik.
* `maddr`: az útmutatás az eszköz által használt fizikai memóriaterület kezdõcímére vonatkozik.
* `flags`: az eszközhöz tartozó bitek beállítása.
* `disabled`: ha az értéke `1`, akkor az adott eszköz használatát letiltjuk.

Az eszközmeghajtók elfogadhatnak (vagy várhatnak) olyan útmutatásokat is, amelyek itt nem szerepelnek, ezért mindegyik esetében érdemes áttekinteni a hozzájuk tartozó man oldalt. Bõvebb információért lásd a man:device.hints[5], man:kenv[1], man:loader.conf[5] és man:loader[8] man oldalakat.

[[boot-init]]
== Init: A folyamatirányítás elindítása

Miután a rendszermag sikeresen elindult, átadja a vezérlést az man:init[8] felhasználói folyamatnak, amely vagy az [.filename]#/sbin/init#, vagy pedig a rendszerindítóban megadott `init_path` változó által mutatott program.

[[boot-autoreboot]]
=== Az automatikus újraindulási folyamat

Az automatikus újraindulási folyamat gondoskodik róla, hogy az indulást követõen rendelkezésre álló állományrendszerek ne legyenek sérültek. Amennyiben mégis sérültek és a man:fsck[8] nem tudja megjavítani õket, az man:init[8] a rendszert <<boot-singleuser,egyfelhasználós mód>>ba állítja, ahol a rendszergazdának kell közvetlenül megoldania a fennálló problémákat.

[[boot-singleuser]]
=== Egyfelhasználós mód

Ezt a módot az <<boot-autoreboot,automatikus újraindítási folyamat>> során érhetjük el, vagy akkor, ha a rendszert a `-s` kapcsolóval indítjuk, esetleg a rendszerindítóban beállítjuk a `boot_single` változót.

Ezt a módot <<boot-multiuser,többfelhasználós mód>>ban, a man:shutdown[8] hívásával is aktiválhatjuk, ha nem adjuk meg az újraindítást (`-r`) vagy leállítást (`-h`) kérõ opciók egyikét sem.

Ha az [.filename]#/etc/ttys# állományban a `console` értékét `insecure` (nem biztonságos)ra állítjuk, a rendszer az egyfelhasználós módba lépés elõtt kérni fogja a `root` felhasználó jelszavát.

[[boot-insecure-console]]
.Nem biztonságos konzol megadása az [.filename]#/etc/ttys#-ben
[example]
====
[.programlisting]
....
# name  getty                           type    status          comments
#
# If console is marked "insecure", then init will ask for the root password
# when going to single-user mode.
console none                            unknown off insecure
....

====

[NOTE]
====
Az `insecure` (nem biztonságos) konzol az, ahol nem tekintjük megbízhatónak a rendszerkonzol fizikai biztonságát, és biztosak akarunk lenni benne, hogy csak az képes használni a rendszert egyfelhasználós módban, aki ismeri a `root` felhasználó jelszavát. Ez tehát nem arra utal, hogy magát a konzolt akarjuk nem biztonságos módban mûködtetni. Szóval, ha biztonságot akarunk, az `insecure`-t válasszuk, ne pedig a `secure`-t.
====

[[boot-multiuser]]
=== Többfelhasználós mód

Ha az man:init[8] mindent rendben talál, vagy ha a felhasználó kilépett az <<boot-singleuser,egyfelhasználós mód>>ból, a rendszer többfelhasználós módba lép át, ahol megkezdi az erõforrások konfigurálását.

[[boot-rc]]
==== Az erõforrások konfigurációja (rc)

Az erõforrásokat konfiguráló alrendszer beolvassa a folyamathoz kapcsolódó változók alapértelmezett értékeit az [.filename]#/etc/defaults/rc.conf# állományból, majd módosítja õket a rendszer egyéni beállításai szerint, amit a [.filename]#/etc/rc.conf# állományból olvas ki. Ezután elvégzi az [.filename]#/etc/fstab# alapján az állományrendszerek csatlakoztatását, elindítja a hálózati szolgáltatásokat, egyéb rendszerdaemonokat, és végezetül lefuttatja a telepített csomagok indítószkriptjeit.

Az erõforrásokat konfiguráló alrendszerrõl magáról az man:rc[8] man oldalon, valamint az érintett szkriptek tanulmányozásával tudhatunk meg többet.

[[boot-shutdown]]
== A leállítási folyamat

A man:shutdown[8] paranccsal vezérelt leállítás során az man:init[8] megpróbálja lefuttatni az [.filename]#/etc/rc.shutdown# szkriptet, majd ezt követõen `TERM` (befejeztetés) jelzést küld az aktuálisan futó folyamatoknak, kis idõ múlva pedig `KILL` (leállítás) jelzést azoknak, amelyek még nem álltak le addig a pillanatig.

Azokon az architektúrákon és rendszereken, ahol elérhetõ a fejlett energiagazdálkodás támogatása, a FreeBSD-t a `shutdown -p now` paranccsal állíthatjuk le, amit közvetlenül a számítógép automatikus kikapcsolása követ. A FreeBSD-s rendszer újraindításához egyszerûen csak adjuk ki a `shutdown -r now` parancsot. Fontos tudni, hogy alapértelmezés szerint a man:shutdown[8] használatához `root` felhasználónak, vagy legalább az `operator` csoport tagjának kell lennünk. Ezekre a feladatokra egyébként a man:halt[8] és man:reboot[8] parancsok is használhatóak. Alkalmazásukról bõvebben a hozzájuk, valamint a man:shutdown[8]-hoz tartozó man oldalakon találhatunk bõvebben információkat.

[NOTE]
====
Az energiagazdálkodás használatához a rendszermagnak beépítve vagy a megfelelõ modul betöltésével bizosítania kell az man:acpi[4] támogatást.
====